Divattörténelem: Kik a Beatnikek?

A divat mindig is egyszerre szólt politikáról, kultúráról és önkifejezésről, aminek tökéletes mintapéldája az ötvenes évek egy jelentős amerikai mozgalma – a beat. A beat képviselői olyan kiégett fiatalok voltak, akik a háború utáni években virágzó materializmussal szembeni frusztrációjukat regényekbe, költészetbe, zenébe és képzőművészeti alkotásokba öntötték. Művészek, mint Allen Ginsberg, Jack Kerouac, és William Burroughs határozták meg az irodalmi szférát, és hoztak létre még ma is meghatározó alkotásokat, mint Ginsberg verse, az Üvöltés (Howl), Kerouac regénye, az Úton (On The Road), és Burroughs regénye, a Meztelen ebéd (Naked Lunch).

A generáció tagjai a beat mozgalom kiégése és halála után – szó szerint halál, mert A Nagyok közül sokan korán meghaltak túladagolások következtében (Neal Cassady), vagy megőrültek (Carl Solomon) – az azt alátámasztó eszmék általánosabb antikapitalizmus-eszmékké fejlődtek az 1960-as, 70-es évek hippi mozgalmának születésekor.

Feltehetőleg azért kezdték el használni a ‘beat generáció’ szókapcsolatot, mert a fiatalok kihasználva, meg- és átverve (they were beat) érezték magukat, és az egész generációjukat. Ahogy John Clellon Holmes a The New York Times-ban 1952 novemberében fogalmazta meg: „Azt az érzést sugallja, hogy kihasználtak, hogy nyersek vagyunk” – folytatta. „Egyfajta meztelenséget foglal magában az elme, és végső soron a lélek számára is.”

A beatnik divat csak a beat generáció gondolkodásmódjának és filozófiájának utóhatása volt a hatvanas években, és a kifejezés a média kedvenc megnevezésévé vált a bohém ellenkultúra tagjaira – valójában bárkire, aki elutasította a mainstreamet a művészi önkifejezés javára –, és ennek megfelelően is használták (habár elmondások szerint Kerouac rühellte a beatnik szó bunkó behatároltságát, és kérte az újságokat, hogy ne használják többet). Ugyanis a beatnikek egytől-egyig jól olvasottak és magasan műveltek voltak, és a nyers irodalmi provokációjuk ellenére intellektualitást képviseltek. Paradox módon az volt az elhatározásuk, hogy tartózkodnak az esztétikai fejlődéstől, és ehelyett az intellektuális fejlődésre összpontosítottak, ami egy felismerhető, sajátos stílust eredményezett.

Míg a mainstreamben a fiatal nők Christian Dior New Look-jához hasonló szoknyákat viseltek, a beatnikek feketét, sok feketét, és lobogó szoknyák helyett az áramvonalas és alakhoz simuló sziluetteket kedvelték, amik a nők szabadságát szimbolizálták. Az egyenes szárú cigarettanadrágok, fekete garbók, és barett sapkák váltak a stílus kedvencévé – inspirálódva például olyan zenészek öltözékéből, mint a be-bop-trombitás Dizzy Gillespie. A nők a hajukat a szalonkultúra dauer trendje elleni tüntetésből hosszan és egyenesen hagyták, a férfiak úgyszintén. Ez akkoriban egy erősen politikai cselekedet volt, amely a háborúba való bevonulás elutasításának felhangját hordozta magában, és a pacifizmus mellett foglalt állást.

A beatnik stílus még a lecsengése után is a mai napig él a popkultúrában, legyen akár pejoratívan használva a szó, egy sztereotípiaként egy elvont művész karakterre, vagy tényleges referenciaként – a francia újhullám ikonikus nőalakjainak öltözetétől elkezdve a 2010-es évek monokróm miniszoknya-harisnya-garbó őrületéig.

Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a cikket, legyen egy gyönyörű napod, Panni.